Buda Pétert kérte fel a kormány, hogy magyar nemzetbiztonsági közösség iránti bizalmat helyreállítsa – írta Panyi Szabolcs csütörtökön a Facebookon. Az oknyomozó újságíró szerint a szakember a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok stratégiai felügyeletét látja majd el, a pozíció pedig bizonyos szempontból az amerikai nemzeti hírszerzési igazgatóéhoz hasonlítható. https://www.facebook.com/panyiszabolcs/posts/pfbid0HgWc8n5j7WNc83K6a53nrzaDFD9iwszrTvVh1F6S3ZBBgdMDikGXhGyBzBg9apsBlBuda azt mondta Panyinak, hogy a „fő cél a demokrácia védelme". Három prioritást emelt ki: a szolgálatok depolitizálását, a nemzetbiztonsági közösség szakmai megújítását és a megváltozott nemzetközi politikai-biztonsági környezethez való igazodást. A szakértő egykor a magyar elhárítás alezredese volt, tanulmányait az Egyesült Államokban, Izraelben és az Egyesült Királyságban végezte. Az elmúlt időszakban az írásai főként az orosz hibrid hadviselésre összpontosítottak, a HVG-nek többször is nyilatkozott, illetve cikkeket is közölt tőle lapunk. https://hvg.hu/360/20260227_buda-peter-nemzetbiztonsagi-szakerto-kritikus-infrastruktura-energetika-kormany-kommunikacio-kampany-hamis-zaszlos-muvelet-oroszorszag-ukrajna-fenyegetes-hibrid-haboruÚj pozíciója államtitkári szintű szakmai beosztás lesz. A nemzetbiztonsági főtanácsadónak kinevezett Tóth Péternek jelent majd és mellette dolgozik. Buda hangsúlyozta Panyinak, hogy munkája szigorúan szakmai, stratégiai és elemző jellegű, a Miniszterelnökségen működő csapata operatív hírszerzési tevékenységet nem fog végezni.Nyitóképünkön Buda Péter. Fotó: Youtube/Klubrádió.
Buda Péter fogja ellátni a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok stratégiai felügyeletét
A nemzetbiztonsági főtanácsadónak kinevezett Tóth Péter mellett fog dolgozni a szakértő.












