Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!A magyarországi házisertések között is felütötte a fejét az afrikai sertéspestis, a fertőzés miatt a vadállomány radikális gyérítése fog megkezdődni, amiben akár a honvédség is közreműködhet – írja az Agrárszektor.Az agresszív vírus június elején Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tűnt fel először, egy telepen. Búza László az Agrár- és Élelmiszergazdasági Minisztérium élelmiszergazdaságért, -forgalmazásért és műveltségért felelős államtitkára szerint nem a határon túli házisertések, hanem valószínűleg a helyi vaddisznó-populáció hurcolta be a kórokozót.A járvány megfékezéséhez most az érintett telep 10 kilométeres körzetében a teljes vaddisznó-állomány felszámolásáról döntöttek. Ez elsősorban a vadásztársaságok feladata, de ha nem sikerül elég gyorsan haladni, a kormány a honvédség segítségét is kérheti.„A cél egyértelmű, miszerint két hónapon belül fel kell számolni a járvány közvetlen következményeit, és meg kell állítani a vírus terjedését” – mondta az államtitkár, aki szerint már most gazdasági nehézségeket okozhat a helyzet. Ha ugyanis. nem lehet eladni a hazai sertéshúst a külföldi piacokra, azt Magyarországon belül kell felhasználni.A kialakult helyzet két hónapon, vagy akár heteken belül rendezhető lenne, ehhez azonban több húst kell itthon fogyasztani. Ha minden magyar öt adaggal több hazai sertéshúst fogyaszt a következő nyolc hétben, a külföldi áru helyett, az már elegendő lenne a felhalmozódott áru felhasználásához – mondta Búza László.