Steven Spielberg nemrég a The Rest Is Entertainment című podcast vendége volt, az interjú során pedig arról is beszélt, hogy a James Bond-filmek producerei annak idején kétszer is elutasították, amikor rendezőnek ajánlkozott.

A kérdésre, hogy bánkódik-e, amiért nem rendezett filmet a 007-es ügynökről, Spielberg felidézte, hogy miután 1975-ös thrillerje, a Cápa nagy sikert aratott, felkereste Albert „Cubby” Broccolit, a legendás Bond-producert, aki az 1962-es Dr. No és az 1989-es A magányos ügynök című filmek között minden „hivatalos” Bond-filmen dolgozott, de elutasították.

Mióta a Dr. Nót láttam, mindig is szerettem volna James Bond-filmet rendezni. Ezért a Cápa után felhívtam Cubby Broccolit, és felajánlottam a segítségemet. Azt mondtam, ha rendezőre van szükséged, szívesen rendeznék egyet. Ő pedig nemet mondott, és továbbállt

– mesélte a rendező.

Később aztán ismét bepróbálkozott, amikor Broccoli megkereste őt a Harmadik típusú találkozások című filmje után, hogy engedélyt kérjen a film zenéjének felhasználására az 1979-es Moonraker – Holdkelte című űrthrillerhez.