A Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2012-es megalapítása óta 117 milliárd forint támogatás került túlnyomórészt átláthatatlan módon a civil szektorhoz – állapította meg a Civilek Új Alapon nevű, civil szervezeteket tömörítő koalíció. Az egyelőre 12 szervezetet tömörítő kezdeményezés azért jött létre, hogy felülvizsgálják az állami alap működését, ehhez országszerte 665 különböző szervezetet kérdeztek meg. A következő megállapításokra jutottak:
A NEA súlyos politikai befolyás alatt működik. A válaszadók 58%-a, ezen belül a NEA által támogatott szervezetek 52%-a egyetértett az állítással, hogy a támogatások egy része nem tekinthető teljesen pártsemlegesnek.A NEA döntéshozatali folyamatába alapvetően kódolva van a politikai befolyás. Árulkodó az is, hogy a NEA Tanács korábbi (alapító) elnöke CsizmadiaLászló a Békemenetet szervező CÖF/CÖKA vezetője, és a sajtóban megjelent cikkek alapján elmondható, hogy a NEA-ból legtöbb forrást nyerő civil szervezetek többsége egyértelműen kötődik a FideszhezA NEA működése nem átlátható. A NEA támogatási döntései kapcsán másfél évtizedig nem készült nyilvános, keresgető nyerteslista, ami egy civilek által továbbosztott EU-s forrás kapcsán alapkövetelmény.










