A magyar média részletesen tárgyalta, hogy az Orbán-kurzus mit gondolt a nemzetközi szervezetek állásfoglalásairól, amikor azok a demokratikus intézmények működéséről mondtak véleményt. Sulyok Tamás köztársasági elnöktől sem hallottuk soha, egyetlen alkalommal sem, hogy a bukott kormány figyelmébe ajánlotta volna bármely nemzetközi szervezet megállapítását. Ettől persze Sulyoknak lehetne még igaza is, amikor a Velencei Bizottsághoz fordult. Bár nincs igaza, vélt igazságát is rossz helyen keresi.Az Európa Tanács mellett működő Velencei Bizottság (amelynek nincs intézményes köze az EU-hoz) véleményei szinte kivétel nélkül konkrét jogszabálytervezetekhez vagy hatályos jogszabályokhoz kapcsolódnak. Nem találtunk olyan magyar ügyet, amelyben pusztán egy politikai szándékról vagy hipotetikus alkotmányozási forgatókönyvről mondott volna érdemi véleményt.Ha Sulyok Tamás a Velencei Bizottsághoz fordul egy politikai tervvel kapcsolatban anélkül, hogy alaptörvény-módosítást nyújtott volna be a kormány, az csupán annyit jelent, hogy Sulyok Tamás és a köztársasági elnöki hivatal nem érti a Velencei Bizottság mandátumát, vagy tudatosan él vissza a köztársasági elnöki pozíció általános tekintélyével.A Velencei Bizottság ugyanis egy köztársasági elnököt érintő beadványt, érthető okból, nem fog úgy kezelni, mintha egy no name állampolgár nyújtana be egy olyan panaszt, amelyet sem joga, sem módja elbírálni. Ellenkezőleg, igyekszik „jó arcot” vágni a panaszhoz, lám, máris kiküld Magyarországra egy tényfeltáró bizottságot és úgy tesz, mintha a beadvány komolyan veendő lenne. Igaz, Sulyok jogi tanácsadói a köztársasági elnök eltávolítását felvető politikai kezdeményezéseket becsomagolták egy általánosabb, „az államfői intézmény mozgásterére" is vonatkozó kérdésbe. https://hvg.hu/itthon/20260529_sulyok-tamas-koztarsasagi-elnok-sandor-palot-kozlemeny-velencei-bizottsag-magyar-peterCsakhogy a Velencei Bizottság jogászai sem kevésbé dörzsöltek. Ők aztán pontosan tudják, hogy a most éppen körömszakadtáig védett Alaptörvény valójában mennyire védte meg a jogállamiságot. Azt várja most Sulyok a Velencei Bizottságtól, hogy az mondja ki, hogy ő valóban a törvényesség őre? Kit néz bolondnak a köztársasági elnök?Mit fog Budapesten végezni ez a tényfeltáró bizottság? Meghallgatja a köztársasági elnököt, meghallgatja az Alkotmánybíróságot, meghallgatja a Kormányt, esetleg az Országgyűlést is, talán beszél civilekkel is.