Egy borsodi településen súlyos kár keletkezett, miután egy munkagép végighaladt a belterületi aszfalton. A traktor leengedett tárcsája 183 méteren keresztül szántotta fel az utat, több mint egymillió forintos kárt hagyva maga után, írt az Origo.
Az esetről felvétel is készült, amit a ügyészség a közösségi oldalán tett közzé.
A probléma ott kezdődött, hogy a hidraulika meghibásodása miatt a mezőgazdasági munkagépen lévő tárcsás boronát nem lehetett felemelni – a szerkezet végig a talajon maradt. Ennek ellenére a traktoros felhajtott a belterületi aszfaltútra, majd azon is végighaladt, miközben a leengedett tárcsa folyamatosan kaparta és hasította a burkolatot. A mezőgazdasági eszköz a falun keresztül haladva nemcsak hangos csikorgással jelezte jelenlétét, hanem hosszú, jól látható sérülésnyomot is hagyott maga után.
A történet azonban itt nem ért véget
A férfi a dolga befejeztével visszafelé is ugyanazon az útvonalon haladt, így a sérült útszakasz tovább romlott. A község aszfaltja végül mintegy 183 méteres szakaszon károsodott, ami az önkormányzatnak több mint egymillió forintos helyreállítási költséget jelentett. Az ügyben a Mezőkövesdi Járási Ügyészség rongálás bűntette miatt emelt vádat. A hatóság szerint a férfi a műszaki hiba ellenére is útra hajtott a géppel, és ezzel gondatlanul okozott jelentős kárt a település infrastruktúrájában.







