A HVG a vagyonnyilatkozatok szigorításával kapcsolatban megjegyezte, hogy azok adattartalmához nem nyúlnak hozzá igazán. A jövőben fognak-e részletesebb bevallást kérni a képviselőktől?

A kormányszóvivő azt válaszolta, hogy a korrupcióellenes törvénycsomagban nem a bevallások tartalmát kellett módosítani, ugyanis korábban hiába szerepelt azokban bármi, következménye nem volt annak, ha kihagytak valamit. A hatóságok nem tudták vizsgálni, hogy a vagyonok mögötti források a politikusok rendelkezésére állnak, tette hozzá.

Magyar hozzátette, hogy nyitottak arra, hogy egyeztessenek a nyilatkozatok tartalmáról. De alapból nem a tartalmukkal van baj, hanem például azzal, hogy „senki sem vizsgálta, hogy Rogán Antal valóban feltaláló-e”. Az Integritás Hatóság majd vizsgálhatja a képviselők családtagjainak a vagyonnyilatkozatát is. Ha pedig valaki valótlanul töltötte ki a papírt, akkor megfosztási eljárás indul ellene, mondta. Az IH miniszterek, államtitkárok, parlamenti képviselők és más tisztviselők mandátumának megszüntetését kezdeményezheti, ilyen nem volt korábban. Emellett 2 év börtönnel lesznek büntethetők a hamis információkat feltüntetők.

A miniszterelnök megjegyezte, hogy az Európai Ügyészség 2021-ig visszamenőlegesen vizsgálódhat majd.