Újabb fontos fordulóponthoz ért a világ legnagyobb autópiaca: Kínában májusban egyetlen belső égésű motoros modell sem került be a tíz legkelendőbb autó közé. Míg áprilisban még a Geely Binyue képviselte a benzineseket a nyolcadik helyen, májusra teljesen eltűntek a toplistáról - írja a CarNewsChina oldal. A legnépszerűbb modell a Geely Xingyuan lett közel 39 ezer eladott példánnyal, megelőzve a Tesla Model Y-t és a Xiaomi SU7-et. Különösen figyelemre méltó, hogy az első öt helyezett kizárólag tisztán elektromos autó volt. A Tesla Model 3 is nagyot ugrott előre: eladásai egyetlen hónap alatt több mint ötszörösére nőttek, így a hetedik helyen végzett.A hatodik helyen végző BYD Sealion 06 esetében például az eladások közel 80 százalékát a tisztán elektromos kivitel adta.A kínai piac átalakulását jól mutatja, hogy még azoknál a modelleknél is az elektromos változatok dominálnak, amelyekből plug-in hibrid verzió is kapható.Érdemes ugyanakkor hozzátenni, hogy a teljes kínai autópiac még nem vált teljesen elektromossá. Májusban az úgynevezett új energiás járművek (elektromos és plug-in hibrid modellek) részesedése 62,9 százalék volt. A legnépszerűbb modellek között azonban már szinte teljes a villanyautók dominanciája, ami arra utal, hogy a vásárlói trendek gyorsabban változnak, mint maga a piac.Európából nézve is tanulságosak a kínai adatok, mivel az elmúlt években többször is úgy tűnt, hogy az elektromos autók térnyerése megtorpant. Az idei tavaszon ugyanakkor az iráni konfliktus nyomán megugró üzemanyagárak újabb lendületet adtak a keresletnek: áprilisban 34 százalékkal nőtt az elektromos autók értékesítése Európában, egyes gyártók pedig 50 százalékos rendelésnövekedésről számoltak be. https://hvg.hu/cegauto/20260420_elektromos-autok-eladasa-megugrott-europa-dragabb-benzin
Kínában a 10 legnépszerűbb autó közt nincs már hagyományos hajtású
Az első öt pedig tisztán villanyos.







