A vámot ráadásul nem csomagonként, hanem termékkategóriánként kell megfizetni, így azzal sem lehet trükközni, ha a vásárló egybecsomagoltat különböző termékeket.

Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.Az intézkedéstől az uniós döntéshozók azt várják, hogy egyrészt védi a tagállami, így a magyar fogyasztókat, másrészt tisztességesebb versenyfeltételeket teremt az uniós és a harmadik országbeli (főként kínai) kereskedők között. A szabály bejelentésekor Eric Mamer, az EB szóvivője elmondta: „Lépni kell, mert a vámmentességi szabályokat a csalók is kihasználják: a 150 eurós határ alatti csomagok 65 százalékát jóval a valós érték alatti összegre jelentik be”.A NAV elmondása szerint a minden tagállam számára kötelezően alkalmazandó jogszabályról folyamatosan egyeztet a piaci szereplőkkel, hogy minél gördülékenyebben menjen az átállás. A kis csomagok vámkezelését továbbra is a posta, a futárszolgálat vagy a platform megbízottja intézi majd – tették hozzá. https://hvg.hu/360/20240718_hvg-kina-webshop-e-kereskedelem-europai-bizottsag-kinai-sakkAz új szabály szerint a 3 eurós vámot nem csomagonként, hanem az egy csomagban található termékkategóriák után kell megfizetni. A termékkategóriákat a vámtarifaszámok határozzák meg. Példáulha valaki egy webáruházból egy pólót, egy telefontokot és egy fülhallgatót rendel ugyanabban a csomagban, akkor három különböző termékkategóriába tartozó (eltérő vámtarifaszámú) árut vásárol, ezért a fizetendő vám összesen 9 euró.Ha ugyanaz a vásárló három azonos típusú (azonos vámtarifaszámú) pamutpólót rendel, akkor a küldemény egyetlen termékkategóriát tartalmaz, így a fizetendő vám 3 euró. A fizetendő vám a webáruház áraiba fog beépülni.A szabály csak a 150 euró alatti belső értékű küldeményekre vonatkozik, az ennél értékesebb küldemények vámkezelésében változás nem lesz.