Haiti válogatottjának változtatnia kell a mezén, mivel a FIFA politikai állásfoglalást miatt nem hagyta jóvá a dizájnt – írja a Miami Herald. „A felülvizsgálati folyamat során a FIFA megállapította, hogy bizonyos vizuális elemek eltérően értelmezhetők a felszerelésekre vonatkozó szabályozása értelmében, és végül a dizájn módosítását kérte” – idézik a mezeket gyártó Saeta közleményét. Azt sem a vállalt, sem a FIFA nem közölte, hogy pontosan a mez melyik része verte ki a biztosítékot a futball nemzetközi irányító szervezeténél, de valószínüleg – és a Miami Heraldnak nyilatkozó források is ezt erősítették meg – a mez derekánál szereplő szabadságharcosokat kifogásolhatták (erre utal az is, hogy a Haiti Futball TikTok-csatornán megjelent videó tanúsága szerint a torna előtt fotózáson már a szabadságharcosok nélküli mezben szerepeltek a játékosok).A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (INFA) szabálykönyve szerint betilthatók azok a játékosok által viselt történelmi szimbólumok vagy utalások, amik politikailag is értelmezhetők. A Saeta szerint a mezeket a Haiti Labdarúgó Szövetséggel együtt tervezték és céljuk az volt, hogy bemutassák a „haiti nép büszkeségét, ellenállóképességét és szellemiségét”. A végső változatot nem politikai nyilatkozatnak szánták, hanem tisztelegni akartak azon férfiak és nők előtt, akik nap mint nap hozzájárulnak az ország jövőjéhez, tették hozzá.Haiti Skócia ellen játsza az első mérkőzését, magyar idő szerint vasárnap hajnali 3 órakor a csütörtökön kezdődő, az Egyesült Amerikai Államok, Kanada és Mexikó által közösen rendezett labdarúgó világbajnokságon.A résztvevő csapatok mezeiről korábban részletesen írtunk, cikkünket alább találja: https://hvg.hu/elet/20260609_foci-vb-2026-mezek-dizajnNyitóképünkön a haiti válogatott kifogásolt meze, forrás: Saeta