Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Azzal vádolnak egy volt Air Canada-pilótát, hogy 17 éven át hamis okmányokkal repült, így szállított több ezer utast kereskedelmi járatokon. Az ontariói származású, 59 éves Geoffrey Wall pilótának azóta nem voltak rendben a papírjai, hogy 2009-ben kapitánnyá léptették elő, a rendőrség szerint hamisította a dokumentumait.Az Air Canada azonnal eltávolította a szolgálatból, miután tavaly rájöttek a turpisságra. A csalást egy rutinellenőrzés során szúrták ki, amikor eltéréseket észleltek a vádlott pilótaengedélyének dokumentációjában. „Az Air Canada maga jelentette az ügyet a kanadai szövetségi kormány közlekedési minisztériumának” – közölte a légitársaság. Állításuk szerint az utasok soha nem voltak veszélyben, mivel minden pilóta hathavonta átesik egy alkalmassági képzésen.A kapitányi poszthoz ugyanis a pilótáknak rendelkezniük kell egy úgynevezett Légitársasági Pilóta Szakszolgálati Engedéllyel (ATPL). A kapitányi pozíció betöltéséhez a többpilótás kereskedelmi légiközlekedésben elengedhetetlen a legmagasabb szintű, 14 tantárgyból álló elméleti vizsga és több száz órányi gyakorlati repülési tapasztalat megléte.„Ez nagyon hasonló ahhoz, mintha egy háziorvos agyműtétet végezne a rendelőjében” – hozott egy érzékletes, ám kevéssé megnyugtató példát a nyomozást vezető rendőrfőnök.Wall 27 éve repült az Air Canadánál, 1998-ban kezdte. A rendőrség szerint az elmúlt 17 évben több típusú Boeing repülőgépet vezetett, összesen 900 belföldi és nemzetközi járatot teljesített. Június 1-jén összesen hét pontban emeltek vádat ellene, köztük csalás és okirathamisítás gyanúja miatt. (BBC)
17 év, kilencszáz repülés után bukott le az Air Canada kapitánya, hogy nincs is megfelelő jogsija
Akad olyan pilóta, aki ugyan repülni tud, de nincs kedve 14 tantárgyból vizsgázni.










