A kamera a mozgatómotorjában keletkezett tűz miatt zuhant a pályára a keddi Magyarország-Kazahsztán mérkőzésen – írta a 4iG csoport a Telex megkeresésére a pókkamera meghibásodásának okáról. https://hvg.hu/sport/20260609_meccs-zuhan-debrecen-stadion-palya-fustol-kameraIjesztő pillanatokra került sor a barátságos mérkőzés 26. percében, amikor egy füstölgő kamera zuhant a pályára, pár méterre az egyik operatőrtől.A Telexnek azt írta a 4iG, hogy a mozgatómotorban keletkezett tűz miatt megolvadt az egyébként 12 tonna teherbírású kevlár kötél, illetve a biztonsági felfüggesztés.A csoport azt is közölte, hogy a One Broadcast alvállalkozót bízott meg a kameramozgató berendezés telepítésével és üzemeltetésével. Az alvállalkozó tájékoztatása szerint a rendszer új, a szükséges tanúsítványokkal rendelkező eszköz volt, hangsúlyozta a vállalat a lapnak.Az alvállalkozó teljes felelősséget vállalt az esetért, a hibát elismerte, a körülmények feltárása még zajlik. A szakértők azt próbálják meg megállapítani, hogy mi okozhatta egy, a megfelelő papírokkal rendelkező berendezés meghibásodását.Közleménye végén a 4iG csoport kiemelte, hogy minden féllel együttműködnek és mindent megtesznek annak érdekében, hogy hasonló eset a jövőben ne fordulhasson elő.Nyitókép: MTI / Czeglédi Zsolt
Kiderült, hogy miért zuhant egy kamera a pályára a Magyarország-Kazahsztán mérkőzésen
Az eszköz minden szükséges tanúsítvánnyal rendelkezett.











