Az akadémia egy vele szerződéses jogviszonyban álló fizioterapueta munkatársával folytatott szakmai együttműködést azonnali hatállyal megszüntette – írta szerda délután Facebook-oldalán a pécsi Rátgéber Kosárlabda Akadémia.Mint írják, olyan információk jutottak a tudomásukra, amelyek „súlyosan megingatták a munkatárssal szembeni bizalmat”. A közlemény – konkrétumok említése nélkül – körbeírja, hogy az érintett fizioterapeuta online kommunikációja volt kifogásolható, mert ennek tartalma és körülményei „a klub álláspontja szerint összeegyeztethetetlenek az utánpótlás-nevelésben elvárt felelősségteljes, példamutató és gyermekvédelmi szempontból kifogástalan magatartással”.Hangsúlyozták azt is, hogy az érintett feladatköréből adódik, hogy közvetlenül és közvetetten is kapcsolatba kerülhetett gyermek- és fiatalkorú sportolókkal, így kiemelt súllyal kezelnek minden olyan esetet, ami „a sportolók testi, lelki vagy erkölcsi biztonságával kapcsolatban akár csak kockázatként is felmerülhet”.Az ügyben meghallgatták az érintett munkatársat is, ennek, illetve a rendelkezésre álló információknak a mérlegelése után úgy döntöttek, nem tudnak tovább együtt dolgozni vele, mivel az nem lenne összeegyeztethető a szervezet gyermekvédelmi elveivel, belső normáival és az utánpótláskorú sportolók biztonságához fűződő kiemelt érdekkel.Hangsúlyozzák, hogy az érintett a jövőben semmilyen formában nem működhet közre az akadémia által szervezett, támogatott vagy felügyelt sporteseményen. Hozzáteszik, a gyermekek és a fiatalkorú sportolók védelme az akadémia számára nem pusztán jogi kötelezettség, hanem alapvető erkölcsi és szakmai felelősség, ezért minden munkatárstól, közreműködőtől és szerződéses partnertől elvárják, hogy maradéktalanul tiszteletben tartsa a gyermekvédelmi alapelveket.A közleményben kitérnek rá, hogy a szükséges belső intézkedéseket megtették, illetve szakember bevonásával és a szülők előzetes tájékoztatása után megbeszélést folytatnak a sportolóikkal és készek együttműködni az ügy részletes feltárásában. Kerestük az akadémiát, hogy bevonták-e a hatóságokat, illetve a rendőrséget is, hogy érkezett-e hozzájuk feljelentés az ügyben. Amennyiben válaszolnak, cikkünket frissítjük.„Az akadémia megerősíti elkötelezettségét amellett, hogy biztonságos, támogató és gyermekközpontú sportkörnyezetet biztosítson minden utánpótláskorú sportolója számára” – zárják a közleményt.Nyitóképünk illusztráció, forrás: Shutterstock
Gyermekvédelmi aggályok miatt megvált egy fizioterapeutájától a pécsi kosárlabda-akadémia
Az érintett online kommunikációja volt kifogásolható, írják.











