A végzős joghallgatók közel 73 százaléka tapasztalt valamilyen problémát az elmúlt években az ELTE jogi képzésének polgári jogi záróvizsgáján – derült ki abból a felmérésből, amelyet nemrég végzős hallgatók készítettek az egyetemen. Az Eduline-on megjelent felmérésből kiderült az is, hogy a 85 kitöltő közül 40 százalék aránytalanul magas bukást és nem megfelelő vizsgáztatói hozzáállást tapasztalt, és több mint harmaduk szerint probléma volt a méltányosság hiánya és az átláthatatlan követelmények rendszere is.A portálhoz eljutott több személyes történet is, volt olyan, aki elmesélte: szinte sírt a polgári jogi vizsga után, annyira megalázónak élte meg a helyzetet. Egy másik diák azt mondta, hogy három mondat után megbuktatták, és volt olyan is, akinek három tétel helyett csak másfelet engedtek elmondani. A kar dékánja, Somssich Réka szerint „a magas bukási arány önmagában nem rendkívüli, és a sikertelen eredmények mögött rendszerint indokolt és dokumentált okok állnak.”A szerveződő hallgatók nemrég levelet írtak a panaszaikról Lannert Judit oktatási miniszternek és Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkárnak, azonban egyelőre nem kaptak választ.A Hallgatói Önkormányzathoz is eljutottak a diákok jelzései, képviselőjük, Nagy Anna Dorottya EHÖK elnök közölte, hogy létrehoztak egy kérdőívet, amit kitölthetnek a panasszal élő végzős hallgatók. Közülük sokaknak kellemetlenséget okoz, hogy eddigi jó tanulmányi eredményük miatt már felvették őket valahova dolgozni, de nem biztosak benne, hogy átengedik őket a kemény vizsgán az előző évek tapasztalataiból kiindulva. Az Eduline szerint két problémás vizsgáztató tanár van, velük kapcsolatban több negatív véleményt lehet olvasni az egyetemi oktatók értékelésére létrejött markmyprofessor.hu oldalon.Az ELTE jogi kara a portál megkeresésére közölte, nyitottak a vizsgák légkörét érintő konkrét észrevételekre és panaszokra, és ehhez intézményes fórumot is biztosítanak a hallgatói jólléti tanácsadó útján - utóbbitól valóban érkezett is jelzés a jelenlegi záróvizsga-időszakban az egyetem vezetése felé. Ezért, miután egyeztettek a diákokkal és a Hallgatói Önkormányzattal, arra jutottak, hogy utóbbi képviselői megfigyelőként részt vehetnek majd a további záróvizsgákon. https://hvg.hu/elet/20220111_iskolai_bantalmazas_bullying_pedagogiaNyitókép: MTI / Máthé Zoltán
Megfigyelőket ültetnek be a záróvizsgákra az ELTE jogi karán, miután túl sok negatív jelzés érkezett két vizsgáztató tanárról
Kiemelkedően magas volt a bukási arány a polgári jogi vizsgán, a hallgatók még az oktatási minisztertől is kértek segítséget.












