Nem mindegy, hogy milyen folyadékkal vesszük be gyógyszereket – hívta fel rá a figyelmet a Semmelweis Egyetem. Az intézmény gyógyszerészeinek új kutatása szerint egyes lúgos ásvány- és gyógyvizek ugyanis meggyengíthetik a gyógyszerek védőbevonatát, ezzel csökkentve hatákonyságukat.
Bizonyos gyógyszereket a gyomornedveknek ellánálló bevonattal látnak el, hogy hatóanyagaik ne a gyomorban, hanem később, a bélrendszerben kezdjenek el kioldódni. Erre azért van szükség, mert bizonyos hatóanyagok irritálhatják a gyomrot, míg másikakat a gyomorsav könnyen lebont. Ilyen speciális bevonat található például egyes reflux elleni, gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító vagy emésztést segítő enzimkészítményeken is.
Egyes palackozott vizek ezt a védőbevonatot gyengíthetik meg, aminek hatására a hatóanyag túl korán, már a gyomorban felszabadulhat. Ez azt eredményezheti, hogy a bevett gyógyszer hatása csökken, sőt akár teljesen hatástalanná is válhat. A legnagyobb változásokat a lúgos, magas ásványianyag-tartalmú palackozott vizek okozták. Volt, amelyik a védőbevonatot már öt perc után károsítani kezdte. Ezzel szemben a savasabb folyadékok kevésbé károsították a gyógyszerek védőbevonatát, az almalében például a vizsgálatok elején szinte egyáltalán nem indult meg a hatóanyag idő előtti kioldódása.














