Júniustól Schultz Nóra politikai elemző, a 24.hu állandó véleményszerzője is csatlakozik a Törökülés készítőihez. A politológus a kéthetente jelentkező műsor minden második epizódjában szerepel majd, hogy a névadó főszereplővel, Török Gábor politológussal ütköztesse nézeteit. A mindig három szereplős Törökülésben mellette a 24.hu-s Bánszegi Rebeka, Bita Dániel főszerkesztő-helyettes és Pető Péter főszerkesztő váltakoznak résztvevőként.

„Egyrészt megtisztelő és szakmai elismerésnek tekintem, hogy csatlakozhatok a műsorhoz, másrészt pedig a Törökülés lelkes hallgatójaként különösen izgatottan várom a közös munkát Török Gáborral és a 24.hu újságíróival ” – mondta Nóra, aki változatlanul látható lesz az eddig megszokott felületeken is.

„Schultz Nóra elemzői pályafutását régóta figyelemmel követem, és különösen tiszteletre méltónak tartom, hogy egyértelmű értékválasztásai mellett tud szuverén és politikai szereplőktől független politikai elemzőként megnyilvánulni. Személyesen is tapasztaltam, hogy a politikai iránt érdeklődő fiatalok számára sok esetben ő nyitja a politikai elemzés kapuját, szóval akár még abban is bízhatunk, hogy új nézőket üdvözölhet a műsor” – mondta Török Gábor.

A Törökülés teljes egészében a 24.hu előfizetéses kiadása, a 24 Extra Csúcs-csomagjának előfizetői számára érhető el, de egy rövid részlete rendre nyilvánosan is hozzáférhető.