Ítéletet hozott a Nyíregyházi Törvényszék annak a családnak az ügyében, akik éheztettek, rabszolgaként dolgoztattak és halálra vertek egy harmincas éveiben járó piliscsévi nőt. Amikor a család rájött, hogy az áldozatuk meghalt, akkor kitették a holttestét a kocsiból az út szélére.
Bartha Andrea, a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a családfő 14 év fegyházat, míg a párja 10 év börtönbüntetést kapott, és emellett 10 évre eltiltották őket a közügyektől is. A házaspár gyermeke és annak párja felfüggesztettet kapott.
H. Béla az interneten ismerkedett meg a rendezetlen családi körülmények között tengődő, és italozó életmódot folytató piliscsévi nővel. Három évvel ezelőtt a férfi és az 54 éves neje rávette a nőt arra, hogy szállásért és ennivalóért cserébe segítsen nekik a ház körüli munkákban. Enni azonban a korábbi ígéretük ellenére sem adtak neki, a fiatal nő még csak ki sem vehetett ételt a hűtőből egyedül.
Sokkolóval is bántalmazták
A bezárva tartott nőnek a földön kellett aludnia, és az elkövetők engedélye nélkül nem hagyhatta el az ingatlant. H. Béla rendszeresen verte ököllel, és sodrófával a kiszolgáltatott nőt, míg a férfi neje puszta kézzel ütötte, ha az nem megfelelően végezte el a rábízott feladatot. A férj többször is sokkolóval esett az egyre gyengébb állapotban lévő nőnek.









