A volt rendőr szerint a Tisza-kormány előtti vezetés korlátozta a hivatásos állományba való visszatérés lehetőségét.
Lehetek még Százados úr? - írta egy Instagram-posztban Szabó Bence szerdán, amelyben bejelentette: elindította a visszaszerelését, mert szeretne újra hivatásosként szolgálni. Hozzátette: továbbra is húzódik a távozásával kapcsolatos jogvita, ami azután alakult ki, hogy márciusban hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség. A volt rendőrszázados még a választási kampány idején egy videón arcát és nevét is vállalva mesélte el annak a nyomozásnak a részleteit, amelyről a Direkt36 számolt be, és amelyből az derült ki, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatokat is felhasználva a nyomozókat gyermekpornográfia gyanújával lényegében ráküldték két olyan informatikusra, akik a Tisza Pártnak dolgoztak.Ahogyan Szabó írta, a belügyminiszter, Pósfai Gábor utasításba adta, hogy a pályát korábban elhagyó rendőrök részére biztosítani kell a hivatásos állományba való visszatérés lehetőségét, amelyet a volt rendőr szerint az előző vezetés korlátozott.Szabó Bencével portréinterjút is készítettük: https://hvg.hu/360/20260409_szabo-bence-nni-interju-portre-hvgNyitókép: HVG / Fazekas István






