Beigazolódtak a rendőrség félelmei: az előző napi brutális késelés után bevándorlóellenes zavargások törtek ki kedd este Belfastban. Az utcákon több negyedben is veszélyes a helyzet, már felgyújtottak egy buszt, és az események a jelek szetrint még csak most bontakoznak ki igazán.
Forrás
Mint megírtuk, hétfő este egy szudáni bevándorló az utcán megkéselt, és megpróbálta levágni a fejét egy embernek, akinek az életét csak a hősiesen közbeavatkozó járókelők mentették meg, de az áldozat jelenleg is kritikus állapotban van.
A brit rendőrség már napközben is azzal számolt, hogy az északír fővárosban az eset után utcai zavargások törhetnek ki. Több szélsőjobbos figura is utcai tiltakozásokra hívott fel ugyanis, és a jelek szerint még az egyébként szemben álló katolikus és protestáns szereplők is együtt akartak a bevándorlók ellen menni.
A bevándorlóelélenes, sokszor rasszista felhívásokat jobboldali véleményvezérek is megosztották, így például Tommy Robinson konkrét gyülekezési helyszíneket jelölt meg a városban. Az ő posztját Elon Musk is megosztotta azzal a szöveggel, hogy csak a rendszeres és hangos tiltakozás hozhat változást.











