Ha azt nézzük, mennyi mindent sikerült tenni és milyen gyorsan, akkor talán elégedettek lehetünk a munkánkkal – mondta Magyar Péter az ATV Egyenes beszédben kedd este. A kormányfő a választás óta előszőr adott a csatornának interjút.Beszélt Sulyok Tamás köztársasági elnökről is, akit többször távozásra szólított fel. A miniszterelnök azt mondta, hogy ő nagyon tiszteli a köztársasági elnöki intézményt, ezért is próbált többször egyeztetni az elnökkel, aki viszont nem mondott le a hivataláról a Magyar Péter által szabott határidőig. A miniszterlenök azt mondta, már a kampányban is többször elhangzott, hogy azok a bábok nem maradhatnak a pozíciójukban, akik végignézték az állam leépítését, és eleinte úgy tűnt, Sulyok Tamás nyitott a távozásra, még azt is megkérdezte tőle, melyik miniszternek kell szólnia ilyen döntés esetén. A vasárnapi tüntetéssel kapcsolatban Magyar arról beszélt, hogy szerinte a választói felhatalmazásuk jóval nagyobb, mint az az ötszáz ember, akiket a Fidesz és a Mi Hazánk a Sándor-palota elé összehívott. https://hvg.hu/itthon/20260608_fidesz-sulyok-tamas-sandor-palota-tuntetes-videoriportKijelentette, hogy még egyszer meg fogja keresni a köztársasági elnököt, hogy leüljön vele négyszemközt beszélni. Lehet, újdonságot is tudok majd neki mondani, és remélem, meg tudunk állapodni. Ha nem, akkor annak megfelelően fogunk eljárni rövidesen, vagyis jogszabályt fognak hozni ehhez.Rónai Egon kérdésére válaszolva Magyar elmondta, hogy nincs még jelöltjük az államfői posztra, de szeretnék bevonni az embereket a döntésbe.Az Integritás Hatóság jogkörének a bővítésével kapcsolatban kifejtette, hogy a jövőben, ha az ügyészség lezárja a nyomozást, akkor kezdeményezheti annak folytatását, vagy nyomozati eszközök igénybevételét. A hatóság vizsgálhatja majd a képviselők, illetve azok családtagjainak a vagyonnyilatkozatát. Kezdeményezheti majd adott állami vezetők elmozdítását és akár jogi úton ki is kényszerítheti azt. Az erről szóló csomagot kedd este fogják beterjeszteni.Az Ukrajnával történt megegyezésről elmondta, hogy részt vettek benne a kárpátaljai szervezetek, illetve az egyetem képviselői is. Feszült tárgyalás volt, de érezhető volt a megállapodási szándék. Hozzátette, egy szakértői szintű megállapodás, erre még rá kell ütni a politikai pecsétet, ami reményei szerint a közeljövőben megtörténik. https://hvg.hu/360/20260604_magyar-ukran-viszony-bejelentes-megallapodas-a-karpataljai-magyarok-magyar-peterA devizahitelesekről szóló döntésről (a perek és a kilakoltatások felfüggesztéséről) Magyar Péter azt mondta, hogy ez nem végleges megoldás, de időt lehet nyerni vele, hogy le tudjanak ülni tárgyalni az igazságügyi tárca, a devizahitelesek, a bankok, illetve a bíróságok képviselői.A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről úgy fogalmazott, hogy kedden megadta a lehetőséget az ellenzéknek, hogy elmondja, milyen hasznos dolgot tett a magyar állampolgárokat vegzáló hivatal, de semmilyen választ nem kapott. Senki nem fog könnycseppet hullatni értük szerinte. https://hvg.hu/itthon/20260609_parlament-vita-video-szuverenitasvedelmi-hivatalA vagyonvisszaszerzési és védelmi hivatalról – ami a kampányuk egyik fő ígérete volt – szólva azt ígérte, hogy napokon belül benyújtják az erről szóló törvényjavaslatot. Úgy véli, nagyon nagy elvárás van a társadalomban, hogy az elmúlt húsz év lopásaira fény derüljön. A feladatok óriásiak, dohánykoncessziók, kaszinók, autópályák, kekvák – sorolta. Ugyanakkor ehhez idő kell – tette hozzá.Fotó: HVG / Cabrera Martin