„Elkészült a gipszmakett és megvan a helyszín is: terveink szerint a Szent István park 26. szám előtt állítunk egész alakos szobrot Fenyő Miklósnak” – jelentette be Tóth József XIII. kerületi polgármester kedden közösségi oldalán, tervezett alkotás makettjéről készült fényképeket is közzé téve.Tóth József / FacebookMint írta, a pályázatra érkezett tervek közül Orbán Előd szobrászművész alkotását javasolta megvalósításra a szakmai zsűri. A megvalósításra irányuló javaslatot már a héten tárgyalják az illetékes bizottságok, a szobrot pedig 2027. március 12-én, a művész születésének 80. évfordulóján tervezik felavatni.„Az emlékmű nemcsak egy kivételes művész előtt tiszteleg, hanem a kerülethez fűződő különleges kapcsolatát is őrzi majd a jövő generációi számára” – tette hozzá Tóth József.A január 31-én elhunyt zenészlegenda több mint ötven éven át lakott a Pozsonyi úton, a Szent István park közelében, életével és munkásságával pedig szorosan kötődött a XIII. kerülethez, amelynek díszpolgára is lett – emlékeztetett a kerületvezető, aki azt is jelezte: a szoborállítást Fenyő családjával egyeztetve határozták el. https://hvg.hu/kultura/20260131_fenyo-miklos-emlekere-halal-nekrologNyitókép: Tóth József / Facebook