A mentésére egész Németország figyelt, végül autók üzemanyagaként hasznosíthatják a Timmy néven ismert púpos bálna tetemét. A cet maradványait Dániában dolgozzák fel, ahol a zsírrétegéből biodízelt állítanak elő, míg a csontok egy része múzeumba kerül.Timmyt még március elején látták a német Balti-tenger partjainál, miután kiszabadult halászhálókból. Az állat többször is partra vetődött, ezért egy költséges mentőakció keretében az Északi-tengerre szállították és szabadon engedték. A történet azonban szomorú véget ért: alig két héttel később holtan találták meg a dániai Anholt sziget közelében. Halálának oka továbbra sem ismert. https://hvg.hu/elet/20260502_szabadon-engedtek-az-eszaki-tengerben-timmyt-a-hosszuszarnyu-balnatA dán Daka Denmark vállalat szerint a bálna zsírrétegét biodízellé alakítják, míg a bőrt, csontokat és egyéb szöveteket biomasszaként hasznosítják. A szakemberek becslése szerint egy ekkora, körülbelül 20 tonnás púpos bálna akár 4,5–5 tonna zsírt is tartalmazhat, amelyből nagyjából ugyanennyi liter biodízel készülhet.Ez elsőre talán nem tűnik soknak, de egy átlagosan 5,5 literes fogyasztású dízelautó akár 36 ezer kilométert is megtehetne ennyi üzemanyaggal – vagyis Timmy „energiája” elméletileg majdnem körbevihetne egy autót a Földön – írja a német Focus. A biodízelt természetesen nem külön értékesítik majd, hanem a szokásos üzemanyag-keverékek részeként kerülhet a kutakra.A bálna maradványainak egy része tudományos célokat szolgál tovább: a kiválasztott csontokat a Natural History Museum of Denmark gyűjteményében őrzik meg.
Biodízel lesz Timmyből, a hányatott sorsú hosszúszárnyú bálnából
A hatalmas állat teteme hetekig egy dániai sziget partján hevert.













