Hamarosan vége a nagy melegnek, egy északnyugat-európai ciklon jóvoltából ismét hidegfront éri el térségünket. Kedd délutántól pedig elsősorban a nyugati és az északi megyékben nagyobb számban számíthatunk záporra, zivatarra – itt írtunk a folytatásban várható nagyobb esőről és lehűlésről. Addig azonban még melegebb levegő áramlik fölénk, a Kiderül.hu előrejelzése szerint kedden az időszakosan megvastagodó felhőzet mellett még sok napsütés várható.

A mai lesz a hét legmelegebb napja, a hőmérséklet délután 29 és 34 fok között valószínű.

Napközben több helyen megélénkül, néhol megerősödik a déli, majd késő délutántól a Dunántúlon az északnyugatira forduló szél, de zivatarok környezetében is lehetnek erős, viharos széllökések.

7 fotó

A várható zivatarok miatt a HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki hat nyugat- és két észak-magyarországi vármegyére: „elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat”.