Vádat emelt az ügyészség két mentésirányító, egy betegfelvevő és egy mentésvezető ellen – közölte a Fővárosi Főügyészség.Bár az ügyészségi közlemény nem nevezi meg, a mentőt Gálvölgyi Jánoshoz hívták a lányai, amikor a színművész 2023. május 10-én rosszul lett.A vádirat szerint a hívást egy vidéki szolgálati helyen dolgozó mentésirányító fogadta, aki még Gálvölgyi feleségével is beszélt. A beszélgetés végén mentőegység küldését ígérte, de ezt végül nem tette meg, mivel nem a megfelelő sürgősségi szint szerint kezelte az esetet. Beszélt ugyan egy fővárosi betegfelvevő kolléganőjével, aki azonban szintén nem intézkedett megfelelően. Egyikük sem vonta be közvetlenül a mentésirányítót sem, aki bár észlelte az esetet a rendszerbeli adatokból, ugyancsak nem küldött mentőt.Mivel háromnegyed óra múlva sem érkezett mentő, Gálvölgyi másik lánya is felhívta a segélyhívót, ahol egy másik vidéki mentésirányítót kapcsoltak. Ő a hívót arról tájékoztatta, hogy az adott címre még nem indítottak mentőegységet, majd a beteg állapota felől érdeklődött. A hívó ekkor már nem adott további tájékoztatást, ezért a mentésirányító elköszönt, és bontotta a vonalat.Az ügyészség szerint a hívások kezelése során a vádlottak nem a tőlük elvárható gondossággal és körültekintéssel, valamint nem a munkaköri leírásuk, a szakmai szabályok és protokoll betartásával jártak el. A vádlottak egyike sem intézkedett, pedig a mentőegység küldésének sürgősségét fel kellett volna ismerniük, ugyanis a mulasztások miatt életveszélyes állapotba került a beteg – emelték ki.A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség ezért foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolta meg a két nőt és két férfit. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság büntetővégzésben szabjon ki pénzbüntetést velük szemben, tiltsa el őket határozott időre a foglakozásuk gyakorlásától, illetve kötelezze a vádlottakat a felmerült, több mint egymillió forintos bűnügyi költség viselésére.Mivel a mentő nem ért ki hozzá, Gálvölgyit végül a lányai vitték kórházba, ahol rögtön az intenzív osztályra került, lélegeztetőgépre. Az Országos Mentőszolgálat már akkor megállapította saját mentőirányítója felelősségét, aki hibásan nem az életveszélyes kategóriába sorolta az esetet, ezért nem indult azonnal mentőautó a színművészért. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt nyomozott, és bár az eljárást 2023. július elején megszüntették, az ügyészség elrendelte a vizsgálatok folytatását.Nyitókép: HVG / Reviczky Zsolt
Vádat emeltek a mentésirányítók ellen, akik nem küldtek mentőt Gálvölgyi Jánoshoz
Az ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat két nő és két férfi ellen.
345 words~2 min read
