Európa nagy részének időjárását egy hatalmas kiterjedésű anticiklon alakítja, az Atlanti-óceán felől benyúló ciklon azonban a következő napokban két részre szakítja. Ennek pedig hazánk időjárására is komoly hatása lesz a hét közepétől, Medárd napján viszont idén nagyon kevés helyen lesz csapadék hazánkban, ami nem jó előjel a nép megfigyelések szerint.
Az északnyugat-európai ciklonból ismét hidegfront éri el térségünket, ami nagyobb területekre hoz tisztességes mennyiségű esőt, országosan lehűlést és szeles időt a következő egy hétben
– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus.
A folyamat már a hétfőről keddre virradó éjjel elkezdődik néhány záporral, holnap délutántól pedig elsősorban a nyugati és az északi megyékben nagyobb számban számíthatunk záporra, zivatarra. Ettől függetlenül a hét első két napján a napsütésé lesz a főszerep, hétfőn 27-31, kedden 27-32 fokos maximumokra számíthatunk. Szerdán és csütörtökön aztán lassan átvonul fölöttünk a front, országszerte bárhol és bármikor előfordulhatnak záporok és zivatarok, a csapadék eloszlása azonban igen szeszélyesnek ígérkezik, lesznek benne „lyukak”.
Nyugaton és az Északi-középhegység területén kiadós, 10-30 milliméternyi csapadék valószínű, míg a középső területeken előfordulhatnak olyan helyek, ahol egy csepp sem esik. Péntektől aztán az északkeleti részeken napi szinten várhatunk záporokat, zivatarokat, és jóval kisebb valószínűséggel, de valójában bárhol máshol is előfordulhat kisebb csapadék. A mindennapi érzékelésünket azonban nem az esők, viharok,













