A Jannik Sinner és Novak Djokovic korábbi búcsúja miatt a viadal legnagyobb esélyesévé előlépett, olimpiai és ATP-világbajnok Zverev 2024 után a második fináléjára készülhetett a Roland Garroson, két éve az ezúttal sérült Carlos Alcaraztól kapott ki.

Ugyancsak ott volt a végjátékban a 2020-as US Openen és tavaly az Australian Openen is, előbbiben az osztrák Dominic Thiemmel, utóbbiban a jelenlegi világelső Sinnerrel szemben maradt alul.

Az orosz származású favoritra a negyedik GS-döntőjében a korábbiaknál verhetőbb ellenfél várt, mivel Cobolli valamivel szerényebb dicsőséglistával büszkélkedhet: Zverev huszonnégyéhez képest csak három tornát nyert, eddigi legjobb Grand Slam-eredménye a tavalyi negyeddöntő volt Wimbledonban, a Roland Garroson korábban csak a harmadik fordulóig jutott, és sosem járt a legjobb tízben a világranglistán.

Idén mindketten nyertek már egyszer a másik ellen

Mellette szólhatott ugyanakkor, hogy alaposan rápihent a fináléra, mivel honfitársa, Matteo Arnaldi betegség miatt nem tudott kiállni ellene az elődöntőben. Ami a jó barátságot ápoló döntősök egymás elleni mérleget illeti, tavaly és idén is kétszer találkoztak: egy éve a Roland Garroson a 32 között, illetve Halléban a német győzött, majd áprilisban Münchenben a firenzei teniszező bizonyult jobbnak, két héttel később pedig Zverev visszavágott neki Madridban.