A Belügyminisztérium májusban elkezdte a politikai alapon megadott menekülti jogállások felülvizsgálatát - erről a minisztérium adott ki közleményt.

A menekültügyi hatóság erről már hivatalosan is értesítette az érintetteket, akiknek személyesen is meg kell jelenniük a hatóság előtt. "Ez a tényállás tisztázásának elengedhetetlen feltétele", máskülönben a távollétükben hoznak döntést írják.

A BM külön felhívja a figyelmet, hogy a jogszabályok értelmében az eljárások részleteiről a nyilvánosság csak a menekültstátusz visszavonásáról való jogerős döntés után szerezhet tudomást. Mivel akár bíróságon is lehet jogorvoslatot kérni a döntés ellen, ez feltehetően nem lesz túl gyors - és fogalmilag akár az is benne van a pakliban, hogy máris van a menekültstátuszt felülbíráló határozat, csak erről még nem lehet tudni, mert nem jogerős.

Miközben Magyarország az Orbán-kormányok alatt gyakorlatilag egyáltalán nem fogadott be valódi menekülteket, bukott politikai szövetségeseinek könnyedén osztogatott politikai üldözésre hivatkozva menekültstátuszt.

Nikola Gruevszki volt észak-macedón miniszterelnök távozik kiadatási tárgyalásáról a Fõvárosi Törvényszéken 2019. június 27-én.