Az első alkalommal kiírt korosztályos sorozat fináléját a felnőtt női Bajnokok Ligája négyes döntőjének helyszínén, az MVM Dome-ban játszották. Az 53. percben a DVSC még 31-25-re vezetett, majd gyors egymásutánban öt gólt kapott, sőt, ellenfele az egyenlítésért támadhatott.
Volt bőven izgalom
Két időkérést, majd Tábit Vivien két fontos védését követően 33-30-ra ellépett a Debrecen, már másfél perc sem volt hátra, a bravúrosan hajrázó CSM-nek mégis sikerült az egyenlítés, ezért hosszabbítás következett.
A ráadás elején a hajdúságiak két percen belül háromszor voltak eredményesek, ezzel megalapozták végső sikerüket, mert a románok innen már nem tudtak visszakapaszkodni.
Takács Vera 13, Kun Liliána hat góllal járult hozzá a győzelemhez, négyen pedig négy találattal zártak. A túloldalon Mara Ioana Iliescu nyolc, Maria Rozalia Antonescu és Maria Petrache hét-hét gólt szerzett.










