Irán azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy nem engedi be az USA-ba az ország nemzeti fociválogatottjának egy részét, órákkal azután, hogy Washington megerősítette: az iráni játékosok megkapták az engedélyt, hogy elutazhassanak a közelgő világbajnokságra, írja a BBC.Az amerikai hatóságok azt közölték, hogy pénteken minden játékos és a támogató személyzet is megkapta a vízumot, de hozzátették azt is: Irán nem „élhet vissza a rendszerrel, hogy terroristákat csempésszen az Egyesült Államokba hamis ürügyekkel”. A válogatott június 15-én játszaná az első meccsét Los Angelesben.Irán törökországi nagykövetsége viszont azt mondta, hogy megtagadták a vízumot a menedzsment és a vezetői stáb jelentős részétől és a technikai tanácsadóktól is. A nagykövetség politikailag elfogult tettnek nevezte a döntést.Az iráni állami média szerint 15 adminisztratív dolgozó – köztük a labdarúgó-szövetség elnöke, annak helyettese és egy médiaszakember – nem kapott beutazási engedélyt az USA-ba. A csapat szombaton elindult törökországi edzőtáborából Mexikó felé, ahol a tornára készülnek majd, és várhatóan vasárnap hajnalban érkeznek meg egy 20 órás repülőút után.A vízumfeltételek szerint a keretnek a mérkőzések napján ugyanazon a napon kell be- és kilépnie az Egyesült Államokból – közölte Irán mexikói nagykövete szombaton.
Az irániak szerint az USA nem adott vízumot a labdarúgó-szövetségük elnökének
Irán azt mondja: a csapat beléphet az Egyesült Államokba, a kiszolgáló személyzet és a vezetőség jelentős része nem kapott beutazási engedélyt.
Az Egyesült Államok vízumot adott az iráni labdarúgó-szövetség delegáltjainak a világbajnokságra, de Irán szerint a vezetőséget és 14 technikai tanácsadót kizárták a június 15-i Los Angeles-i mérkőzés előtt. A diplomáciai vita az USA-iráni feszültségek nemzetközi eseményekre gyakorolt hatásáról tanúskodik.











