„Angol dolog ez, a haltenyésztéssel” – írta humoreszkjében Aszlányi Károly. Lehet, hogy az, de sosem lehet annyira angol, mint a Marmite, amiről Ben Fogle angol televíziós műsorvezető az angol néplélekről írott könyvében egyenesen azt állítja, hogy ez a sötétbarna ragacs tartja össze magát az angol nemzetet is. A pépnek nemcsak fanatikus rajongói vannak, hanem létezik egy titkos társaság is, amit a Marmite-nak szenteltek: a Marmarati, ahova csak a fekete öves pépevők juthatnak be, a jutalmuk pedig egy különösen erős főzet a krémből (Marmite XO, amiből összesen 3000 üveggel készült, és négyszer tovább érlelték, mint a sima változatot).
Fotó:
Dippold Ádám
Az angolok annyira ragaszkodnak a Marmite-jukhoz, hogy még a kézipoggyászukban is megpróbálják felcsempészni a repülőre: a London City reptéren naponta átlagosan négy üvegnyit foglaltak le, míg végül a gyártó 2017-ben meghirdette, hogy az így Marmite nélkül maradtakat egy miniatűr, 70 grammos üveggel lepik meg, amit már felvihetnek a fedélzetre. De mi is pontosan a Marmite, és mi ez a felhajtás körülötte?
Francia, német, svájci









