Hasonlóságokat vélt felfedezni a mostani, „rendszerváltó” Tisza-elit és a korábbi fideszes elit között Navracsics Tibor, az előző kormány közigazgatási és területfejlesztési minisztere, aki Facebook-oldalán osztotta meg gondolatait.
„Egy idő után aztán lassan beleszoknak az elitlétbe”
A három bekezdéses eszmefuttatásban elitekről és elitváltásról ír a korábbi politikus, aki szerint a tiszások már most kezdik felvenni az előző elit szokásait. Ennek bizonyítékául pedig egy fényképet is megosztott, melyen Kapitány István gazdasági miniszter, Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter és Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár ülnek egy lelátón. A felvétel vélhetően a múlt szombati, Puskás Arénában zajló Bajnokok Ligája-döntőn készült. Az egykori országgyűlési képviselő az elitváltás gondolatától a „purgátori héven” keresztül igen gyorsan eljut Leninig és Sztálinig. Íme:
„Az elit elit marad. Akkor is, ha összetétele változik, a szokások viszonylag hamar beszoktatják az új tagokat is. Így van ez a szokásos elitváltásnál, és így van még a forradalmi – vagy ahogyan mostanában nevezik „rendszerváltó” – elitváltásnál is. A különbség csak az, hogy a forradalmi elit, amíg nincs a hatalom sáncain belül, úgy gondolja, hogy a hatalmi elit szokásai bűnösek és ők majd mentesek lesznek tőle” – kezdi Navracsics.














