Amint beüt a kőszínházakban a nyári szünet, máris indul a szabadtéri évad. Az archív felvételek monumentális hangversenyek és rögtönzött utcai előadások pillanatait őrzik. És egykori kertmozikét, ahol még intimebbnek ígérkeztek a nyáresték – szép időben, egymáshoz simulva jó filmeket nézni a boldogság egy formája volt. Hogy a technikai hiányosságok miatt közben bosszankodtunk is? Ugyan, ki emlékszik már arra…
Jó időben, jó szórakozás a kertmozi!
A mozizáshoz látszólag nem sok köze van az 1. világháborút követő spanyolnáthának – pedig a járvány megfékezésére hozott intézkedések a színházak, a kávéházak mellett bizony a mozik működését is érintették. A korlátozások miatt, és mert akkoriban nyárra általában bezárták a mozikat, sok üzemeltető került a tönk szélére. A mozitulajdonos Révész Artúr és felesége kapcsoltak leggyorsabban, 1920-ban megnyitották a főváros első nagy kertmoziját. Kerthelyiségekben addig is vetítettek már, de a pesti nyári mozik etalonja az ő Kertmozijuk lett.
Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény / Fortepan A Városmajori Szabadtéri Színpad 1966-ban.
A sikernek köszönhetően a házaspár két évre rá megnyithatta a városmajori Parkmozit is. A helyet, amit ma Városmajori Szabadtéri Színpadként ismerünk, így írták le: „körben bástyaszerű ízléses cementfalak, (…) elöl tetszetős modern stílben épült homlokzat”; a nézőtér felett dús lombok és apró, színes villanykörték százai. A megnyitón megjelent a művészvilág színe-java, a vásznon pedig Asta Nielsen. A sikert látva mind többen nyitottak egyszerűbb vagy igényesebb helyeket, az utóbbiak zenekarral, büfével is büszkélkedtek. Az 1930-as években Lellét találták az egyik „legkulturáltabb fürdőhelynek” a Balatonon, az elegáns jachtklub a vitorlázókat és a társaságot keresőket is várta, akik miután társaságra leltek, használhatták a teniszpályák egyikét, este pedig beülhettek a tó partján a kertmoziba.
