TV2 Híradó – ezt a nevet védette le a csatorna megújuló hírműsorának előkészítésekor. A mögöttes gondolat nincs teljesen szinkronban az időkkel: a Tények legalább kinézni tényleg úgy nézett ki, mint egy híradó, miközben tartalmilag kevés név passzolt volna hozzá kevésbé a Tényeknél, de nyilván mégsem hívhatták Fabrikált Karaktergyilkosságoknak, azok nagyon hosszú szavak. Alávaló Hazugságok? Ja, túl késő.
És persze frappáns az új megoldás: az RTL híradóját is pont Híradónak hívják a kezdet óta, de hát a két nagy csatornán jó ideje ugyanaz megy ugyanakkor,
fókák és zsiráfok bokszolnak korcsolyázás közben, és ki kell találni, melyik melyik sztárnak öltözött;
a csillagok pedig felváltva közlekednek a két csatorna között, páros évben itt, páratlanban ott.
Új név azért kell a Tényeknek, mert beszántották a régit. A régit azért szántják be, mert a TV2-t vezető Vaszily Miklós – igen, az elveket most messze félretesszük – hatékony médiairányító: amíg NER volt, a Tények állami hirdetések formájában porszívóként szedte fel a pénzt; már nincsen NER, tehát ezután nem fogja; azoknak a hirdetőknek, akik most azt látják, hogy 152 százalékkal vezet a Tisza és ez holdciklusonként megduplázódik, le kell takarítani a terepet. Ő erről azt mondta, elsősorban













