Buda szolidáris – Kiállás a Polgármesterünkért, Őrsi Gergelyért címmel tartottak szimpátiatüntetést péntek este a budapesti Mechwart ligetben. „Ismerjük a polgármesterünket. Tudjuk, hogy fáradhatatlanul dolgozik nap mint nap a II. kerületért és a kerületben élőkért. Most szeretnénk megmutatni, hogy a közösség nemcsak akkor áll össze, amikor ünnepel, hanem akkor is, amikor szükség van az összetartásra” – olvasható az esemény leírásában.

Szajki Bálint / 24.hu Szimpátiatüntetés Őrsi Gergely II. kerületi polgármester mellett Budapesten 2026. június 5-én

Szerdán megírtuk: a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) tájékoztatása szerint csütörtökön elrendelték Őrsi Gergely jelenlegi és Láng Zsolt korábbi II. kerületi polgármester letartóztatását 30 napra. A politikusokat a tárgyalás után rendőrségi kisbuszokkal és vezetőszáron vitték a Nagy Ignác utcai börtönbe. Az ügyészség indítványa nyomán, a bíróság döntését követően rács mögé kerül Molnár Zsolt volt MSZP-s országgyűlési képviselő és Puskás Péter óbudai Fidesz-elnök, két momentumos politikus és információnk szerint két cégvezető is.

Szajki Bálint / 24.hu Szimpátiatüntetés Őrsi Gergely II. kerületi polgármester mellett Budapesten 2026. június 5-én