Mennyi amerikai atomfegyver van még Európában, hogyan szül példátlan egyenlőtlenséget az AI, miként lett a koszovói albán Dua Lipa angol pophercegnő, melyik számítástechnikai cégnek adják macskafélék és kaliforniai nevezetességek, s melyiknek édességek az operációs rendszerük változatainak a nevét, hova menjünk a forró nyár elől hűvös kincsvadászatra? Körkép az e heti Kilátóból.
A hét helyzete: amerikai atomfegyverek EurópábanEgyáltalán nem újdonság, hogy Donald Trump kiszámíthatatlan, és a külpolitikája is az. Még nemrég is azzal fenyegette az Egyesült Államok európai szövetségeseit, hogy amerikai katonákat von ki, mert nem hajlandóak beszállni a Hormuzi-szoros szabaddá tételébe. Még korábban megpendítette, hogy az USA segítségére - beleértve az Európa fölé volt atomernyőt is - csak az számíthat, aki legalább a GDP 2, újabban 3,5+1,5 százalékát fordítja védelmi kiadásokra. Ehhez képest váratlan, hogy a The Financial Times londoni napilap értesülése szerint a Fehér Ház ura fölvetette – részben a hagyományos erők esetleges csökkentését kompenzálandó –, hogy a jelenleginél több európai országba telepítene nukleáris eszközök célba juttatására alkalmas katonai repülőgépeket. A gyakorlat neve nukleáris megosztás (nuclear sharing), egy NATO-n belüli elrettentési stratégia, amelynek keretében az USA nukleáris fegyvereket telepít olyan szövetséges országok területére, amelyek nem rendelkeznek saját atomfegyverrel. Békeidőben a fegyvereket az USA fegyveres erői őrzik, de háború esetén azokat a szövetséges tagállamok repülőgépeire szerelhetik fel, és a szövetségesek pilótái vethetik be őket. A hagyományos és atombombák célba juttatására egyaránt alkalmas repülőgépeket a NATO keleti szárnyára, Lengyelországba és a balti államokba telepíthetnék, ami segítené az Ukrajna ellen 2022 óta háborút folytató Oroszország elrettentését. Varsó már korábban kifejezte készségét a repülőgépek és a nukleáris fegyverek befogadására. A nukleáris eszközök európai telepítését már az 1950-es évek közepén megkezdte Dwight D. Eisenhower elnök. Az 1980-as években az USA-nak 20-30 ezer, a Szovjetuniónak pedig 13–22 ezer taktikai atomfegyvere volt. Az USA az 1970-es évek csúcspontján több mint hétezer atomtöltetet állomásoztatott Nyugat-Európában, mert akkor az amerikai katonai doktrína része volt az, ami most az oroszé: ha konvencionális haderővel nem sikerül megállítani az ellenséget, akkor jöhetnek az atomeszközök. A hidegháború idején ugyanis a Varsói Szerződés hagyományos csapatai – papíron legalábbis – erőfölényben voltak Európában, amit az USA a számos helyen a lakosság tiltakozását kiváltó rakétatelepítésekkel ellensúlyozott. A Szovjetunió a kontinens keleti felén tartott atomeszközöket, amiből jutott Magyarországra is. A Szovjetunió szétesésével, majd Oroszország meggyengülésével megfordultak az erőviszonyok, és a konvencionális fölény átkerült a NATO oldalára. Ezt tükrözi, hogy az USA a nukleáris töltetek hordozására alkalmas rakétáinak mindegyikét kivonta Európából. Összesen már csak mintegy 230 taktikai atomeszközt tart, ezek mindegyike repülőgépekről ledobható hagyományos gravitációs nukleáris eszköz, azaz atombomba (B61-család), s közülük a becslések szerint mintegy száz lehet Európában, megosztva hat ország között, hét támaszponton: Belgium (Kleine Brogel), Németország (Büchel), Olaszország (Aviano és Ghedi), Hollandia (Volkel), Nagy-Britannia (Lakenheath) és Törökország (Incirlik). Az atombomba bevetésére alkalmas repülőgépeknek szükség esetén Csehország, Dánia, Görögország, Lengyelország, Magyarország, Norvégia és Románia ad hagyományos légi támogatást. Az atombombák föld alatti raktárakban vannak, csak szükség esetén kerülnek a repülőgépekre.Megerősített repülőgéphangár a németországi BüchelbenTimm Ziegenthaler / StockTrek Images via AFP https://youtu.be/ajWnyaohxPc?si=QSuTOV7j_sEkZ5k9
