Eldőlt a nagy kérdés is, amit az eset generált: borona vagy tárcsa volt a traktorra akasztva?

Nagy visszhangot váltott ki annak a borsodi traktorosnak az esete, aki a vád szerint 183 méter hosszan megrongálta egy település aszfaltburkolatát, miközben mezőgazdasági munkagépét maga mögött húzva közlekedett az úton. Az ügy nemcsak a rongálás miatt lett érdekes, hanem azért is, mert sokakat az foglalkoztatott: vajon borona vagy tárcsa okozta a károkat?A történetről szóló korábbi beszámolók után azt írta az ügyészség, hogy több százezer embert érdekelt a kérdés. Közlésük szerint eredetileg arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy a közutak megrongálása súlyos következményekkel járhat, a kommentelők jelentős része azonban inkább azon vitatkozott, pontosan milyen eszköz volt a traktor mögé kapcsolva.A vita lezárása érdekében sikerült videófelvételt szerezni a tényleges esetről. A felvétel állításuk szerint egyértelműen megmutatja, milyen mezőgazdasági eszközt húzott maga után a traktor, ez pedig egy „tárcsás borona”.Az ügyben a Mezőkövesdi Járási Ügyészség rongálás bűntette miatt emelt vádat. A vád szerint a meghibásodott munkagép több mint egymillió forintos kárt okozott az önkormányzatnak.