Sulyok Tamás köztársasági elnök egy csütörtöki Facebook-posztban azt írta: a Velencei Bizottság sürgős eljárásban vizsgálja, hogy el akarják mozdítani a köztársasági elnököt és más független alkotmányos szervek vezetőit. Most is írt arról, hogy ez „alkotmányos válsághelyzetet idézhet elő, egyben alapvető alkotmányos elvek sérelmével fenyeget”.A poszt szerint „az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testületének munkatársai készek Magyarországra utazni, hogy teljeskörűen tájékozódjanak a kialakult helyzetről. Az egyeztetéseket haladéktalanul megkezdjük.”A Tisza Párt április 12-én bőven kétharmados többséget szerzett, Magyar Péter már rögtön a választás éjszakáján lemondásra szólított fel több állami tisztségviselőt is. Sulyok Tamásnak május 31-ig adott határidőt, de a köztársasági elnök úgy döntött: nem mond le. Másnap aztán a miniszterelnök személyesen is megjelent Sulyoknál, majd kijelentette, hogy a kétharmados felhatalmazásukkal módosítani fogják az Alaptörvényt, hogy helyreállítsák a magyar jogállamot.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek