Az 52 éves férfi élelem, víz és plusz oxigén nélkül is életben maradt, ami a szakértők szerint felér egy csodával.

Élve találták meg azt a nepáli serpát a Mount Everesten, aki közel egy hete tűnt el – írja a Reuters. Az 52 éves Hillary Dawa egy lengyel hegymászóval tartott visszafelé egy sikertelen csúcstámadás után a múlt hét pénteken, amikor eltűnt a hármas és a négyes tábor között 7500 méteres magasságban. A lengyel mászó nem tudta megmondani, hogy hová tűnt a társa, ráadásul ők voltak az utolsó hegymászók az idei szezonban.Szerdán a levegőből próbálták átfésülni a 3. tábor környékét, de mindhiába. Csütörtökön az Everestre vezető utat lezáró, és a mászást segítő köteleket és létrákat eltávolító csapat tagjai pillantották meg a serpát a Kumbu-gleccser közelében, közvetlenül az alaptábor fölött.„Dawa közel egy héten át egyedül maradt élelem, víz, illetve plusz oxigén nélkül és átkelt a veszélyes jégfalon ” – írta a nepáli Mount Everest túraszervező. „Ez egy csoda” – tették hozzá.A serpa lánya azt mondta a nepáli lapoknak, hogy az apját fagyási sérülésekkel kezelik, de felismerte a családját és beszélt is velük.Idén több mint ezren mászták meg a Mount Everestet, a hatóságok szerint a szezonban öt hegymászó és vezető halt meg a hegyen.A nepáli turisztikai hivatal (Department of Tourism, DoT) adatai szerint az Everestre kiadott engedélyekből eddig több mint 7,1 millió dollár bevétele származott az országnak. Az előző rekordot 2023-ban jegyezték fel 478 engedéllyel, míg tavaly 468 mászási engedélyt adtak ki.A teljes idei hegymászószezonban Nepál 30 hegycsúcsra összesen 1134 engedélyt bocsátott ki, ami több mint 8,3 millió dollár rekordbevételt eredményezett.