Az FBI egyenruhásai nyugati parti idő szerint szerda kora reggel lelőttek egy férfit, aki tíz embert ejtett túszul robbanóanyagokkal felfegyverkezve a kaliforniai Bakersfield belvárosának egyik irodaházában. Ebben az irodaházban a Chase nevű banknak is vannak helyiségei és a Kern megyei Iskolafőfelügyelőség irodái is. A túszok mindegyike az utóbbi szervezet munkatársa volt. A túszdráma 16 órán át zajlott.

A helyszínre érkező rendőrök azt tapasztalták, hogy egy férfi elbarikádozta magát több emberrel egy második emeleti irodában. A gyanúsított azt mondta a rendőröknek, hogy robbanóanyagot rögzített magára – közölte Jeremy Blakemore, a bakersfieldi rendőrkapitányság helyettes vezetője egy sajtótájékoztatón. „Azt is elmondta a rendfenntartóknak, hogy a túszok közül néhányra szintén robbanóanyagot erősített, amit saját megfigyeléseink alapján meg is erősítettünk” – tette hozzá Blakemore helyettes vezető.

Az eset helyszíne a kaliforniai Bakersfieldben.

Fotó:

JON PUTMAN/Anadolu via AFP