Kuvaitban egy ember meghalt, több mint 60-an pedig megsérültek, miután több épületet is dróntámadás ért. A kuvaiti külügyminisztérium azt közölte, hogy a támadásban az infrastruktúra is megsérült, többek között diplomáciai épületek is. Emellett a nemzetközi repülőtér is találatot kapott.

A repülőtér a támadás után

Fotó:

-/AFP

A hír előzménye, hogy Egyesült Államok és Irán is új támadásokat indított kedd éjszaka. Az amerikai hadsereg azt közölte, hogy önvédelmi csapásokat hajtott végre iráni célpontok ellen, válaszul az öböl-menti országok elleni iráni támadásokra. Az amerikaik szerint Irán két rakétát Kuvaitra, három rakétát pedig Bahreinre lőtt ki, azonban ezeket mind hatástalanították.