A Fővárosi Főügyészség minősített emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt vádat emelt, valamint végrehajtandó szabadságvesztést indítványoz hét vietnámi személy ellen.
A leszámolás napja
A vádirat lényege szerint egy 46 éves, Budapesten étteremet üzemeltető vietnámi férfi jelentős összegű tartozásokat halmozott fel szerencsejátékkal. Összesen több mint 22 millió forinttal tartozott három másik vietnáminak, a későbbi sértetteknek. Mivel a tartozásait nem tudta kifizetni, ezért elhatározta, hogy végez a hitelezőivel.
Tervének végrehajtásával négy másik vietnámi férfit bízott meg. Azzal az ürüggyel, hogy a velük szemben fennálló tartozásait rendezi, 2025. február 6. délutánra találkozóra hívta a három sértettet a X. kerületi étterméhez.
A társai lesben álltak a közelben. Mindannyian fekete ruhát és kapucnit viseltek, az arcukat maszkkal takarták el, és 40-50 cm hosszú bozótvágó késekkel fegyverkeztek fel. Miután a sértettek és két kísérőjük megérkeztek, a 46 éves férfi behívta az egyik sértettet az étteremmel szemben lévő irodájába, míg a többiek a teraszon foglaltak helyet.














