Körülbelül 60 ember áll körbe egy tüzet. Erdei tisztáson vagyunk, Budapesten. Meghatározhatatlan zene szól, nemrég ment le a nap. Egy ponton mindenki elindul a tűz körül, egy irányba. A csoport pontosan 16 percen keresztül sétál, percenként megszólal egy gong. Az emberek magukba mélyedve haladnak, néhányan egymást vagy a tüzet figyelik, valaki gyorsabb, más belassul – de egyre csak mennek körbe és körbe. Ugyanez a csapat később az este során egyebek mellett párosával beszélgetett, füstölőt gyújtott, emlékezett, koccintott, üvöltött, végiggondolt, összekapaszkodott, kiabált, megosztott, írt, táncolt, evett-ivott, énekelt – vagyis legfőképp feldolgozott. Mennyire nagyon, igazán rohadt hosszú volt ez a 16 év.A NER Elengedő Rítus kitalálásában Somló Dávid mellett részt vett még Beer Gyöngyi jógaterapeuta, illetve Valcz Péter és Borsos Luca színházi alkotók. Somló Dávidot az itthoni kísérleti zenei színtérről ismerem, ebben a közegben a 2010-es évek egyik legizgalmasabb projektjének, a Dorotának volt például a tagja (a Makkai Dániellel és Porteleki Áronnal közös, sajnos éppen nem aktív trióról például itt és itt lehet tájékozódni). A Trafóban idén január óta fut egy sorozata, ami a rítusokkal foglalkozik. A Foglaltam neked helyet programajánló részében (miért érdemes a fizufal mögé nézni) korábban ajánlott előadás-workshopok leírása így szól: Somló „annak jár utána, hogy mi maradt – vagy mi hiányzik – a közösségi rítusok élményéből a kortárs társadalom felgyorsult hétköznapjaiban. A közös gondolkodás művészeti-társadalomtudományos kiindulópontja Byung-Chul Han A rítus eltűnése című könyve, gyakorlati formáját pedig Somló saját résztvevői művészeti gyakorlatának elemei és ezek közös továbbgondolása adják. Az alkalmakon elméleti gondolatébresztők, résztvevői gyakorlatok és a témában jártas vendégek részvétele váltják egymást”.A NER Elengedő Rítus dramaturgiáján, az egész este felépítésén pontosan lehetett érezni, hogy érzékeny, tapasztalt és hozzáértő emberek dolgozták ki. Bármennyire is furcsán hangzanak a fentebb leírt események – kvázi idegenekkel közös üvöltéstől egybekapaszkodott hümmögésig – kis nyitottsággal sokkal könnyebben bevonódhat bárki efféle eseménybe, mint azt gondolnánk (annak persze lényegesebben egyszerűbb, aki korábban már részt vett valamilyen kortárs színházi eseményen, vagy simán csak szeret táncolni).Mikor szóba került, hogy lesz közös kiabálás, arra gondoltam, persze, majd eltűnök a csoportban és nem fog feltűnni, hogy nem jön ki hang a torkomon. Ehhez képest az esemény hangulata és felépítése képes volt kinyitni a csapot bennem is: annyira nem rekedtem be, mint a négytizenkettő éjszakáján (használja ezt valaki?), de végül magamat is meglepve tettem hozzá a hangerőhöz. Egy másik meghatározó pontján az estének volt lehetőségem nyugodtan gondolkodni azon, mi is történt 2010 óta. Mikor körbesétáltuk a tüzet 16 percen keresztül, eleinte még próbáltam percenként/évenként emlékezni. Médiatörvény, Hallgatói Hálózat-tüntetések iszonyat hidegben, gong, egyetemfoglalás, a barátaim beszédeket mondanak, gong, a többiek bemásznak a Fidesz-székházba, gong, újságíróként dolgozom, pletykák a szerkesztőségben befolyásról, felmond a főszerkesztőm, gong, mi is volt, akkor már razziáztak a Sirályban? Egy idő után összefolytak az események és én is csak hagytam magam folyni a többiekkel, és arra gondoltam, mennyire nagyon, igazán rohadt hosszú volt ez a 16 év.A kettes beszélgetések is sokáig velem maradtak még: választanunk kellett valakit, akit nem ismerünk és 3-3 percben beszélgetnünk. Egyik körben az egyikünk kérdezte a másikat: „Mit tett veled a NER?”, hogy aztán a 3 perc leteltével azt mondja: „Sajnálom, hogy ezt tette veled a NER.” Majd fordítva. Banálisan hangzik? Abszolút. Túlélő bűntudat, hogy de nekem nem is volt olyan rossz, mint másoknak? Természetesen. Kimondani és egy ismeretlen szemébe nézve sorolni dolgokat? Furcsán szükségesnek bizonyult.Magyarország hátranéz, hogy előre mehessenNézzük az abszolút filmszínházat, minden napra akad valami fogyasztandó. Kineveznek kinevezetteket, elhangzik sok ígéret, forognak videók, erősen megfogalmazott leveleket írnak (elnézést az anglicizmusért), a Facebookon megállíthatatlan a kinyilatkoztatás, végeláthatatlan a megvallás. A szakmai munkacsoportok a legutóbbi összegzésem óta még újabb és újabb dokumentumokat rögzítettek arról, mit kellene tenni rendszerváltás és demokráciaépítés 2.0 idején: csak hogy a számomra kiemelkedő területeket említsem, itt van például egy a független kulturális színtérről, itt pedig a médiáról. Mindehhez – a popcornevő üzemmódban fogyasztott hírjellegű tartalmak egészséges befogadásához és a szakmai agyaláshoz is – egy dolgot egész biztosan tenni kell: visszanézni. Ezen a tavaszon közhellyé kezd válni Magyarországon a gondolat, hogy anélkül nem lehet előrefelé haladni, hogy tudnánk, mi a helyzet a másik irányban. Emberként (hacsak nem születtünk Billy Pilgrimnek) kénytelen vagyunk lineárisan haladni, így ezt a melót egyikünk sem spórolhatja meg. Vagy ha megspóroljuk, egyértelműen rosszabbul járunk.Nem kell természetesen mindenkinek füstölőt meggyújtva végiggondolnia, van-e olyan ember, akit az előző rendszer berendezkedése miatt veszített el így vagy úgy, vagy egy papírra felírnia, mit fogad meg, hogy másként csinál ezentúl, hogy aztán a fecnit bedobja egy nagy tűzbe. Nem kell mindenkinek dobritmusra, erdőben, 60 másik ember társaságában elgyászolnia, mit vettek el tőle – milyen munkát, otthont választott volna, kije élt volna túl, máshogy, itthon – ha nem ez lett volna. Felmérnie, hogy miként hatott a rendszer az emberi kapcsolatainak minőségére. De valamilyen formában mindenkinek érdemes elszámolni. Mert az tény, hogynagyon, igazán rohadt hosszú volt ez a 16 év.A hírlevél elején találtok az adott időszakban látogatható kiállítást, aztán napokra bontva következik a programajánlat. Észrevételek, ajánlatok, reklamálás: n.balkanyi@hvg.hu.>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>> KIÁLLÍTÁS A HETEKBEN ROVATUNKHol? Mai Manó HázMi? Felvétel! – Pillanatok a 125 éves magyar film történetébőlKi? Kurátorok: Baki László / Mai Manó Ház – Magyar Fotográfusok Háza (1. emelet). Kurutz Márton, Sipőcz Mariann, Szállás Gabriella / A Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum munkatársai (2. emelet).Miről? A kiállítás elnevezése leíró, de idézve a leírást: „A cím kettős jelentést hordoz: egyszerre utal a filmgyártásra és a fotográfiára, amelyek a magyar kultúrtörténetben az elmúlt 125 évben szorosan összefonódtak. A stand- és werkfotózás a filmtörténet láthatatlan, mégis nélkülözhetetlen kísérői, amelyek egyszerre szolgálták a film reklámját, dokumentálták a forgatás folyamatát, és gyakran önálló művészi értékkel is bírtak. Ezek a felvételek a forgatások hangulatát, a színészek játékát és a filmkészítés folyamatát őrzik meg, akár olyan pillanatokat is, amelyek a vásznon soha nem látszódtak, mégis elválaszthatatlanul hozzátartoznak a magyar film történetéhez.”Mikor? Május 29. és augusztus 23. között.