A Dinári-hegység ölelésében, Szarajevó külvárosában bújik meg a Bosznia-Hercegovinában működő EUFOR-misszió központja. A festői fenyőerdőkkel övezett völgyet a Magyar Honvédség H225M típusú helikopterével közelítette meg a HVG stábja. Úgy tűnt, mintha az egész világtól el lenne vágva a balkáni főváros, amint a forgószárnyas látszólag csupán néhány méterrel szállt el a hegygerincek felett. Pedig valójában nem sok nemzetközibb hely van, mint a Butmirban található EUFOR-tábor. A faluvégi házak szomszédságában több négyzetkilométeren elterülő objektumban amíg a szem ellát, fehér házak, hangárok sorakoznak a térségtől elütő katonás rendben, és nemritkán biciklivel, elektromos rollerrel gurulnak az egyenruhások. Kéttucatnyi, köztük 18 EU-s ország katonái (magyarok is) teljesítenek itt szolgálatot, hogy szavatolják Bosznia békéjét. Még török és chilei fegyveresek is vannak. Ennyi nemzetnek a rendfokozatjelzéseit képtelenség megjegyezni, legegyszerűbb, ha mindenki tiszteleg mindenkinek – mesélték az itteniek.Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese tisztelegHVG / Veres ViktorEz a misszió a délszláv polgárháború hároméves, több mint százezer halálos áldozatot követelő pusztítását lezáró, 1995-ös daytoni egyezmény katonai pillére. A fegyverek már rég nem dörögnek, a helyzet stabilizálódott, s ez a három évtizedes kompromisszumos megoldás legnagyobb eredménye.A kudarcot az jelenti, hogy a fenntartható rendezés és stabil béketeremtés hiánya önálló működésre alkalmatlan államszerkezetet hozott létre Boszniában. Ez viszont már nem a katonák dolga, így a butmiri tábor lakói a völgy mélyén, mint a múlt hátrahagyott relikviái őrzik Dayton egyetlen vívmányát: a stabilitást. https://hvg.hu/360/20251214_boszniai-beke-30-ev-helyben-jaras-oszlas-vagy-megtartas-a-siker-kudarcaA művelet – és tágabb értelemben a Nyugat-Balkán stabilitása – a magyar külpolitika szinte utolsó konszenzust élvező eleme. Boszniában 1995 óta szolgálnak magyar katonák: először a NATO vezette, 70 ezer fős IFOR és 35 ezres SFOR missziókban, majd 2004-től az Európai Unió által indított EUFOR Althea műveletben, ami mostanra a koszovói KFOR után a honvédség legnagyobb külföldi szerepvállalása. Miután 2024-ben Sticz László vezérőrnagy volt a parancsnok, idén különleges együttállásként Legoza Bálint dandártábornok személyében a honvédség ad parancsnokhelyettest, Szabó Tibor dandártábornok pedig egy év szolgálat után most köszönt le törzsfőnöki beosztásáról.