Gulyás korábban azt mondta, addig marad, amíg a kegyelmi ügyben a felelősségét kijelentő Balogh Zoltán.
A kegyelmi ügy nyomán üzenget egymásnak Magyar Péter és Gulyás Gergely miután pénteken a kegyelmi döntéssel kapcsolatos dokumentumok nyilvánosságra kerülése után Balog Zoltán korábbi emberi erőforrásokért felelős miniszter arról beszélt: saját döntéséből járt közben Novák Katalin felé annak érdekében, hogy K. Endre kegyelmet kapjon.Magyar Péter a Facebookon azt írta: „Gulyás Gergely korábban kiállt a kegyelmi botrány egyik fő felelőse mellett, és azt mondta, hogy addig marad, ameddig Balog Zoltán. Vajon mit keres még Gulyás Gergely a Parlamentben?”– tette fel a kérdést.Gulyás erre reagálva azt írta, szerinte a most nyilvánosságra került dokumentumok nem támasztják alá Magyar korábbi állításait. Úgy fogalmazott: „a kormánynak az ügyhöz nem volt semmi köze, a köztársasági elnök rossz döntést hozott és ezért vállalta a felelősséget”. Hozzátette azt is: „Attól, hogy Balog Zoltán helytelenül járt el, amikor ebben az ügyben kegyelmet javasolt valakinek, aki arra nem volt érdemes, sosem fogom megtagadni őt.”A vita előzménye, hogy pénteken nyilvánosságra kerültek a kegyelmi ügy dokumentumai, amelyek szerint az államfői hivatalon belül sem támogatták egységesen a döntést, ennek ellenére a kegyelmet végül megadták. Magyar Péter ezt követően ismét kérdéseket tett fel az ügy politikai hátteréről, majd egy újabb bejegyzésben úgy fogalmazott: „Dől a dominó. Megtudtuk, hogy Balog Zoltán vette rá Novák Katalint, hogy megkegyelmezzen a pedofilsegítőnek. Már csak az a kérdés, hogy ki vette erre rá Orbán házi lelkészét.”













