A rendőrség vasárnap megrohamozta Törökország legnagyobb ellenzéki pártja, a Köztársasági Néppárt (CHP) irodáit. Könnygázt és gumilövedékeket is bevetettek a kapuk előtt összegyűlt tömegre. Több felvétel is megjelent arról, ahogy a rohamrendőrök hatalmas könnygázfelhőben nyomulnak be az épületbe és azok helyiségeibe. Aztán legtöbb újságírót eltávolították onnan. Azok a tudósítók, akik a razzia során az épületben tartózkodtak, arról számoltak be, hogy ajtók és bútorok semmisültek meg.

Forrás

A razzia előzménye, hogy egy fellebbviteli bíróság érvénytelenítette a párt jelenlegi elnökének, Özgür Özelnek 2023. novemberi pártelnökké választását, felfüggesztve őt és a párt végrehajtó bizottságának tagjait. A határozat szerint elődjének, Kemal Kılıçdaroğlunak kellene őt felváltania, aki 13 évig vezette meglehetősen sikertelenül a pártot.

A CHP ankarai székháza és a rendőrök.

Fotó: