Miután vasárnap reggel nyilvános lett a kormány államtitkárainak 55 fős névsora, később Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a saját közösségi oldalán osztotta meg a nyilvánossággal, hogy az ő három államtitkárának mik lesznek pontosan a feladatai az előttünk álló kormányzati ciklusban.
Barna Zsolt a közúti közlekedési ügyekért felelős államtitkár posztját kapta, és Vitézy Dávid szavai szerint az ő legfontosabb feladata az lesz, hogy a közutak fejlesztésénél a következő években megfelelő figyelmet kapjanak az alsóbbrendű utak is. Emellett a miniszter szerint legalább ilyen fontos, hogy javuljanak a közúti baleseti statisztikák, a notórius gyorshajtókkal szemben lépjenek fel sokkal szigorúbban, és érjék el, hogy a közlekedés mindenki számára biztonságosabb legyen – ennek elérése szintén Barna feladata lesz.
Zsoltra vár az új KRESZ előkészítése, és az állami közutak kezelési szemléletének megújítása, hogy a városi és elővárosi szakaszokon minden közlekedő, így a busszal utazók, a gyalogosok és a kerékpárosok szempontjai is végre érvényesüljenek
– tette még hozzá.
Szemerey Samu építészeti és magasépítési beruházásokért felelős államtitkár feladataként azt jelölte meg Vitézy, hogy a hazai települések fejlesztésében és az épített környezet alakításában a kiszámíthatatlan, egyszemélyi döntések helyett a legkorszerűbb urbanisztikai elvek, a hosszú távú szemlélet és a magas minőségi elvárások érvényesüljenek. „Célja, hogy Magyarország települései a legkisebb falvaktól a legnagyobb városokig élhetőbbé váljanak, és az állami magasépítési beruházások hatékonyságban, fenntarthatóságban és építészeti minőségben is mintaadó szerepet töltsenek be” – olvasható Vitézy vonatkozó posztjában.












