Kétségtelen, hogy a Holdra szállás az emberiség történetének egyik „legnagyobb lépése” volt, az Apollo-program pedig minden idők talán legnagyobb szabású tudományos-technikai vállalkozása. Némileg kiábrándító tény, hogy e nagyszerű program hajtóereje nem csupán a minden akadályon felülemelkedő emberi kíváncsiság volt.
Kennedy beleállt
Azzal persze senkinek nem mondunk újat, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió a hidegháború éveiben éles versenyben volt a világűr meghódításáért, és hogy 1961 tavaszán az amerikaiak vesztésre álltak ebben a küzdelemben. Az első műhold, a szovjet Szputnyik 1957-es pályára állítása gyakorlatilag sokként érte az amerikai vezetést és a közvéleményt is, 1961. április 12-én pedig Gagarin sikeres űrrepülése tépte fel újra a sebeket. Hiába lépett Gagarin nyomdokaiba május 5-én Alan Shepard, az amerikai technológiai felsőbbrendűségbe vetett hit helyreállításához valami sokkal nagyobb eredmény kellett.
Kennedy elnöknek pedig nagy szüksége volt valamilyen jó ügyre, amivel elterelhette a közvélemény figyelmét a szánalmas kudarcot hozó, április 17-e és 19-e között végrehajtott kubai invázióról. A választási kampányában Kennedy ráadásul azt ígérte, hogy Amerikát a rakétatechnológia területén egyértelmű fölényhez juttatja a szovjetek felett:
