A választás utáni hét óta már nem küldik el jóváhagyásra a híreket, ennek pedig semmilyen következménye sem lett.
Nincsenek már engedélyköteles témák és tiltások a közmédiában, szabadon publikálhatnak a kiadási joggal rendelkezők – mondta a Népszavának a Magyar Távirati Iroda (MTI) egyik szerkesztője.A lap szerint a kiegyensúlyozottabb tájékoztatás az MTI-n túl a közmédia további felületein is érzékelhető. Az M1 Híradó csütörtök déli adásában például teljesen objektíven számoltak be Magyar Péter ausztriai látogatásáról vagy a kegyelmi ügy dossziéjának nyilvánosságra hozataláról.A Fidesz kormányzása alatt kézi vezérlés és cenzúra működött a közmédiában. Voltak úgynevezett engedélyköteles témák, amelyek körébe lényegében az Orbán-kormány számára érzékeny témák tartoztak. Még a kiadási joggal rendelkező szerkesztők sem publikálhattak például a papi pedofíliával, a migrációval, a homoszexualitással vagy az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos cikkeket.A választás utáni héttől viszont már nem küldték el jóváhagyásra a híreket, és ennek semmilyen következménye sem lett. A Tisza-kormány Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert bízta meg azzal, hogy világítsa át a közmédiát. https://hvg.hu/itthon/20260415_kitort-a-lazadas-az-mti-ben-kovetelik-hogy-ujra-szakmai-alapon-dolgozhassanak












