Kognitív torzításaink sajnálatos módon útját állhatják egy jól sikerült utazásnak, ezért érdemes megismerni őket. Ahogy magunkat is minél jobban, és akkor nem érhet nagy csalódás – javasolják pszichológus szakértők.

„Lejártuk a lábunkat, mire reggelizőhelyet találtunk. Erre nem készültünk, azt hittük, félpanzióra fizettünk be.” „Olcsóbban is repülhettünk volna, ráadásul nulla átszállással, de spontán jött az ötlet. Mondjuk fárasztó volt éjféltől négy órán át a reptéren szobrozni.” „Rettenet volt az autó, de az utolsó pillanatban béreltünk, és már csak ez az egy típus volt elérhető.” Ilyen és hasonló tapasztalatok keseríthetik meg az életünket várva várt vakációnk alatt, ha nem készülünk fel eléggé a fontos részletekre.„Alapvetően a vágyaink és a megélt valóság közötti nagy eltérés miatt érezhetjük félresikerültnek a nyaralásunkat” – magyarázza Brédáné Kis Gabriella pszichológus. Ugyan egy elrontott nyaralás több tényezőből áll, de nyugodtan kimondhatjuk: gyakran rossz döntések sorozatából.

Hozzászólások