Jamie Vardy meseszerű élete a Netflixen, egy besúgó és az underground „konkrét zene” a szocializmusban, szürreális macska Tel Avivban, képletes anyagyilkosság a Jurányi színpadán. Ez a HVG kulturális ajánlója.
Nagy Dániel Gergely
Első kézből – Egyesült Királyság: Jamie Vardy Ha azt mondják, nem vagyok képes valamire, megteszek minden tőlem telhetőt, hogy bizonyítsam az ellenkezőjét– vallja Jamie Vardy angol labdarúgó, aki tíz éve kulcsszereplője volt a sportág utolsó nagy romantikus történetének, amit a Premier League-ben írt a legnagyobb jóindulattal is középszerű csapat, a Leicester City FC. Vardy és társai az esélytelenek szerepéből rettenthetetlen erőt kovácsoltak, és bajnokok lettek a 2015–2016-os szezonban. A csatár a forgószél felhajtóerejével bíró személyiségével, küzdeni tudásával és góljaival főszerepet vállalt a sikerben. A Leicester játékosai a sportág piaci szemlélete szerint a leértékelt áruk polcairól érkeztek, edzőjük, Claudio Ranieri az általa rövid ideig menedzselt csapatok számát tekintve volt csúcsfogyasztó. Győzelmükre a bajnokságot megelőzően kevesebb esélyt adtak a fogadóirodák, mint arra, hogy Elvis Presley élve előkerül. Aki a végső győzelmükre tett, minden fontja után ötezret könyvelhetett el, de a Rókák bajnoki címe más miatt volt igazán gazdagító és felemelő: bebizonyította, hogy a hiperkapitalizált futball törvényszerűségei felrúghatók, hogy ebben a sportágban az Excel-táblák között még van helye a csodának.
